Gondolatok a gyermekvállaláshoz egy kineziológus szemével

A hozzám fordulók problémájának feltárása során mindig eljutunk az önismeret-önbecsülés területéhez. Legyen szó magatartászavarról, akár nagyobb gyermekek tanulási, vagy viselkedési problémájáról, akár felnőttek életvezetési gondjairól: a szükségszerű lépések megtételében nehezítő tényező önbecsülésünk csökkent volta és önismeretünk hiányosságai. A pozitív változásokhoz elengedhetetlen az önvizsgálat.

Vannak dolgok, amelyekben természetesnek tartjuk, hogy előre felkészüljünk, tájékozódjunk, ismereteket szerezzünk (Pl. az egyes vizsgálatok célja és folyamata, a szülés lehetséges testhelyzetei, esetleges komplikációk és azok megoldási módjai...stb.)
Abban, hogy hogyan lehetne "jobb" szülővé válni, több támpont is van. Ismerkedünk az újszülött, csecsemő, kisgyermek általános fejlődésmenetével: a súlygyarapodás-táplálás, mozgásfejlődés kérdéseivel. Ezekből kellő ismeretekre tehetünk szert. Azonban nehezebben felderíthető, hogy milyen tényezők befolyásolják, milyen anyává-apává válunk. Ahhoz, hogy gyermekünk olyan viselkedésmintát sajátítson el, amilyet értékrendünkkel egyezően tanítani akarunk, magas önértékelés szükséges.

Ha az alábbi felvetések mezsgyéjén haladva mélyítjük az önismeretünket, sok –konfliktus okozta- fájdalomtól kímélhetjük meg magunkat és a hozzánk közel állókat. Minden ember képes a változásra: ehhez új dolgok megtanulásának szándéka szükséges, amely elvezet egy újfajta tudatossághoz.
Érdemes elgondolkodni arról, hogyan nevelődtünk mi magunk és a párunk: azaz, milyenek voltak a családon belüli kapcsolatok? Fontos tudnunk, hogy ugyanazokat az elveket szeretnénk követni, vagy épp az ellentettjét akarjuk megvalósítani, mint a hozott mintázatok. Vajon alapvető elvi kérdésekben mennyire állunk közel egymáshoz, mint szülőpár. Hogyan kezeljük a konfliktusokat? Hogyan vélekedünk-érzünk társunk szüleivel, elsősorban édesanyjával kapcsolatosan?
Virginia Satir családterapeuta szerint: „Az a feladatunk, hogy becsüljük önmagunkat, hogy merjünk kockáztatni, és vállaljuk az új utak keresésének izgalmát.”

Ha a családon belül mindenki teljes értékűnek érzi magát, akkor kiegyensúlyozott, boldog életet élhetünk. Mi magunk, felnőttek modelljei és tanítói vagyunk gyermekeink önértékelésének, tehát nekünk magunknak is magas önértékelésre kell szert tennünk.
Tanuljunk meg őszintén bánni az érzéseinkkel: legyünk tudatában annak, hogy mit érzünk, – nem pedig gondolunk egy adott helyzetben. Megkérdezhetjük magunktól, hogy épp e helyzetben „mi hiányzik?”, „mire lenne szükségünk?”. Akkor sikerült a valódi válaszra lelnünk, ha a szükséglet mentes marad a másik ember manipulálásától. Nem szabhatjuk saját jóllétünk feltételéül a másik fél bármilyen cselekedetét, viselkedés-változását.

Felmerül a kérdés, hogyan lehet mindezt megvalósítani? Elsősorban meg kell ismernünk önmagunkat, és mindazt, amivel találkozunk, ítélkezés-mentesen elfogadni. Csak akkor tudunk változtatni a viselkedésünkön, ha szeretettelien tekintünk magunkra. Magas önértékelés mellett képesek vagyunk az érzéseinkkel összhangban, bizalomteljesen, nyílt, őszinte kommunikációban megnyilvánulni.

Fontos kiderítenünk, milyen szabályokat követünk, és ezen szabályok alkalmasak-e a számunkra.

A merev, rugalmatlan, esetleg embertelen szabályokkal való szakítás a saját döntési lehetőségünk. Dönthetünk úgy, hogy a helyzethez illő, rugalmas szabályokat alkotunk és követünk mostantól.

Különösképp fontos területe a szabálykövetésnek az első két életév mindennapi helyzeteiben való megnyilvánulásunk. Mit teszünk, ha sír a baba? Hogyan tápláljuk? Mivel tápláljuk? Pelenkaválasztás: eldobható, mosható? Ki fürdetheti? Babakrém, testápoló használata. Testvérkapcsolat alakulása. Az anya táplálkozása (pl. húsmentes). Megannyi kérdés, amiben valamilyen formában meg kell nyilvánulnunk.

Ha a nagyszülők elgondolásaival szembe kerülünk, konfliktushelyzet teremtődik. Ez önmagában nem baj, hiszen jó lehetőséget teremt arra, hogy megtanuljuk, gyakoroljuk a különbözőséggel való bánásmódot. Ha önmagamra és a családtagokra is szeretettelien tudok tekinteni, és döntéseimben bízva kompetencia árad belőlem, akkor azzal a bizalommal tekintek kríziseimre is, hogy sértetlenül kerülök ki belőlük.

A magas önértékelés olyan adomány, amit a család tápláló ereje alapoz meg. Ám bármely életkor-ban növelhető, mivel tanult dolog: „…mindig van rá remény, hogy életünk megváltozzon, mert mindig képesek vagyunk új dolgokat tanulni”. (Virginia Satir)

Ebben az önfejlesztő munkában segítségünkre lehet egy-egy kiváló pszichológia könyv, amely gyakorlati útmutatóul szolgál; kommunikációs képzések, ahol elsajátítható pl. az asszertív kommunikációs mód: ezzel az önérvényesítés mellett mások érdekeinek figyelembevételével, erőszakmentesen nyilvánulhatunk meg; pszichodráma önismereti csoportjai; párkapcsolati-, család- és egyéni terápiák, különböző művészet-terápiák, kineziológus…

Fontos, hogy tudjunk, merjünk segítséget kérni és elfogadni.